254 ezer forintot gyűjtött a vásárhelyi futó az éhező gyerekeknek

 
Szerző: Varga Lilla, 2018. május 14.
 
 
254 ezer forintot gyűjtött a vásárhelyi futó az éhező gyerekeknek

Újfent kilométer örökbefogadással segített egy hódmezővásárhelyi hobbi futó, Kiss Attila az éhező szegedi gyerekeket támogató Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítványnak. A sportoló ugyan feladni kényszerült a 221 kilométeres versenyt, a május 12-én és 13-án megrendezett UltraBalatont, ám a jótékonysági szervezetnek felajánlott kilométerei mind gazdára találtak. Sőt a licitálók több kilométert vettek, mint amennyit lehetett volna, hiszen összesen 254 ezer forint folyt be az akciónak köszönhetően az alapítvány számlájára.

A sportoló már nem először segítette az alapítványt, három évvel ezelőtt a Balatont, tavaly a Tisza-tavat futotta körbe egy versenyen, már ezek előtt a megmérettetések előtt is felajánlotta árverésre a teljesítendő távot, így a mostanival együtt már jóval fél millió forint fölött jár a neki köszönhetően összegyűlt adomány mértéke. Kiss Attilának ezúttal nem sikerült teljesítenie a távot, amelyben az időjárás sem segítette. Mint mondta, a körülmények nem csak az ő dolgát nehezítették meg, hiszen a távot teljesítők aránya mintegy fele volt a megszokottnak. Hozzátette, egyelőre még nem tudja, hogy jövőre megpróbálkozik-e ismét az UltraBalatonnal, de a sok megszerzett tapasztalat mellett a gyerekek támogatására összegyűlt több mint negyed millió forint is segített neki abban, hogy ne élje meg negatívan a verseny feladását.

 

A kilométerenkénti 1000 forintos felajánlásokkal azt a naponta több mint 50 éhező gyereket támogathatják, akik minden nap ingyenesen ebédelhetnek a szervezet szociális éttermében, a Kapocs Ételbárban. A kedvezményezetteket saját pályázatukon, a Gyermekjóléti Szolgálaton, a Családsegítő Szolgálaton, valamint oktatási intézményeken keresztül választják ki. A most befolyó összegből emellett a jótékonysági szervezet új, TeleKamra elnevezésű programjára is jut majd, amellyel rászoruló családoknak juttat élelmiszercsomagokat az alapítvány.

 

A havonta több mint 1200 ingyen ebédet kiosztó Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány számos más programja mellett nemrég egy népkonyha üzemeltetését is megkezdte. Egyebek mellett ételosztásokat, valamint közösségszervező programokat tartanak. A felajánlott kilométerekből befolyó bevétel teljes egészében ezeket a célokat szolgálja.

 

 

 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top