168 óra edzőtábor

 
Szerző: Bornemissza Péter, 2018. augusztus 23.
 
 
168 óra edzőtábor

“Akkor jó egy igazi taekwondos, ha ismeri a sportág minden részét!”– szól a Máté testvérek tételmondata, mely átszőtte az idei egy hetes taekwondo tábort.

 

Komoly fegyelemmel és munkával zajlott annak a 60 főnek 7 napja augusztus 6-tól 12-ig, akik részt vettek az idei egy hetes battonyai edzőtáborban. Szám szerint ez már a 16. volt a sorban, ahogyan azonban eddig is, erre az évre is jutott újdonság a Máté Taaekwondo Egyesület szárnyai alatt.

“Igyekeztünk olyan időbeosztást kialakítani az idén, hogy a gyerekeknek jusson elég idő a regenerálódásra és a strandolásra is, hogy utána újult erővel tudjanak nekikezdeni a következő etapoknak. A változatos programokat Máté Zsolt mester állította össze erre a hétre, amelynek három fő lába a formagyakorlat, a küzdelem és az extrém taekwondo volt.” -mondta el Máté Gergő, az egyesület egyik vezetője. Hozzátette, az egészen fiataltól a felnőttekig minden korosztály képviselte magát a nemzetközi táborban. Csoportbontásokban dolgoztak a résztvevők, így mindenki a saját övfokozatának megfelelő szintű képzést kapott. Az edzések változatosak és színesek voltak, hiszen más klubok edzői is tartottak órákat. Idén 6 egyesület vezető edzői és növendékei, köztük két erdélyi egyesület tagjai is együtt nevelődtek, fejlődtek, tanultak az egy hét alatt. Érkeztek az ország minden részéről, így itt voltak a pécsi Arany Tigris Harcművészeti és Kulturális Sportegyesület tagjai is.

Elmélet nélkül nincs gyakorlat. Kéz a kézben járnak. Erre most külön hangsúlyt fektetett a Máté Taekwondo Egyesület, hiszen az egyik nap arról szólt, hogy a sportág alapelemeit, a mozgásgyakorlatokat, a formai küzdelmeket, a versenyszámokat először elméletben átismételték, majd ezt egy kisebb csapat a gyakorlatban is élesítette. Így válhatott a fejbéli elméleti tudás igazi mozgássá a testben.

A nemzetközi vonalat erősítette Lengyel Norbert vezető edző és csapata Marosvásárhelyről, a Taekwondo Revolution egyesülettel. Velük érkeztek még a kolozsvári klubból is diákok (Dynamic Taekwondo CLUB). Idén másodszorra vannak jelen, akik a Máté testvérekre igazi követendő példaként tekintenek. “Talán az idei tábor még jobb volt, mint a tavalyi. A taekwondo minden részét átfogta, ami azért jó, mert én küzdő edzőnek tartom magam és ezt tudom a tanítványaimnak átadni. Itt viszont a közel 15 fős csapatunk beletekinthetett olyan ágakba, ami Románia szinten nincs jelen. Ez nekünk nagyon különleges volt.”- mondta el Norbert. Hozzátette, hogy a programok tudatosan és tökéletesen voltak felépítve, hiszen ha más sorrendben történnek az edzések, akkor talán a felét sem lehetne teljesíteni.

“A hét elején még a telefonokat is elvettük tőlük, most, az utolsó napra bár már náluk van, nem is veszik a kezükbe. Annyira jól érezték magukat, hogy azt gondolom, hogy holnap nem fogom tudni feltenni őket a buszra.”– fejezte be a gondolatait Norbert.

A hazai mezőnyt erősítette Németh Attila vezető edző és kis csapata a Sárga-Tenger Taekwondo Klubból, Budapestről. “Az egyhetes edzőtábor számunkra, edzőknek munka. A gyerekek azonban sokféle képzést kaptak az extrém taekwondotól, a formagyakorlatokig, a sport minden ágából, ízelítő jelleggel. Az akrobatikai részből tanultak a legtöbbet, hiszen a Máté testvéreknek hihetetlen tudása van ezen a téren Magyarországon.” – mondta el Németh Attila, majd elmondta, hogy az újdonság varázsa, a fejlődés minden nappal látható volt a gyerekeken. S végül megjegyezte: “Meglepő volt, hogy idén nem volt mélypontja a hétnek. Annyira jó volt a társaság, jól volt felépítve az edzés fizikai terhelése, hogy még a pihenő időben is önerőből gyakoroltak, ami nagyon jó érzés volt számomra.”

“Magas színvonal, kitartás, családiasság.”– hangzott külön-külön, de egyetértésben Sándor Zoltán és Sefton Rose, a Universum Taekwondo és Hapkido egyesület edzőitől. Elmondták, hogy mind szakmailag, mind pedagógiailag nagyon jól voltak beosztva az edzések. A bemutatók fontosságára való figyelemfelhívás mindenképpen olyan gondolat, amit hazavisznek a klubjukhoz. Sefton Rose edző kiemelte, hogy nagyon magas a szaktudás és az oktatás, ami révén nagyon sokat tudtak fejlődni. Ehhez azonban még többet kell edzeni, s bár az edzések kemények, ennek ellenére nagy örömet okoznak.

Fáradtan, de mosollyal az arcukon zárta a hetet Sárai Kata és Kucsera Milán is. Ők már több mint két hónapja készülnek ide, a nyár eleji tábor óta. “Már ötödik éve vagyok itt, ebben a táborban. Sok új dolgot tanultam formagyakorlatban, zenés formagyakorlatban, extrém taekwondoban és küzdelemben is. Nagyon összekovácsolódott idén is a csapat és nagyon várom már a következő évi tábort.” – mondta el Kata.

Milán egy mércét állított fel saját maga elé, amit nagy részben sikerült is meglépnie. Fejlődött két rúgás formában is. “Eldöntöttem, ha ezek a rúgások tananyagok lesznek, akkor maximálisan odateszem magam. Jövőre pedig a küzdelemre szeretném helyezni a hangsúlyt, abban szeretnék fejlődni.” – tette hozzá.

Újdonságból és élményekből mindenkinek kijutott augusztus első hetében. Így volt ezzel a Máté testvérek húga, Mirabella is, aki idén nem csak résztvevőként, de oktatóként is debütált. “Több edzésen keresztül tanítottam nyújtógyakorlatokat a résztvevőknek, ami nagyon fontos a harcművészetünkhöz. Ezen kívül egy zenés formagyakorlatot is betanítottam, amit gyorsan sikerült elsajátítaniuk mind kicsiknek, mind nagyoknak.”– nyilatkozta Mirabella. Bár Mira már korábban is tartott edzést, most nem volt benne félelem, bátran állt ki a 60 fős csapat elé oktatni.

És hogy az újdonságokból a végére is jusson, zenés taek-bo órákkal is fűszerezték a heti edzés adagot a résztvevők, akikhez idén bárki csatlakozhatott. Tették is két alkalommal, élvezve a mozgás örömét, s maguk mögött hagyva a napi feszültséget.

168 óra kitartás, fegyelem és munka. Öröm és fáradtság, összekovácsolódott csapat, tanulás és nevetés. És lehetőség… “A vásárhelyi gyerekeknek ez az alap, hogy ilyen edzésekben van részük. Nekünk, erdélyieknek nem. Mások rengeteget áldoznának, s áldoztak volna azért, hogy ide, ilyen edzőkhöz eljussanak. Hálásan köszönjük, hogy belekóstolhattunk, hogy ilyen magas szinten is lehet ezt a sportot űzni. “ (Lengyel Norbert, Marosvásárhely)

 

forrás: Máté Taekwondo


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top